8. fejezet

Kérezhetek valamit?

Erik az elkövetkezendő napokban akár mennyiszer is kérdeztük, egyszer sem válaszolt, és én akárhová mentem, távolból figyelt, és követett. Talán azt hitte, hogy nem veszem észre, de ez nem így volt. Tudom hogy minden mozdulatomat, alaposan kémlelte, és minden pillantásomra megrezzent. Talán nem néztem arra, amerre ő volt, de éreztem a bőrömön minden mozzanatát, és érzését.
Nyomott érzések keringtek benne, mintha nem akarna itt lenni, és ezt csinálni velem, de akkor miért követ? Miért kémkedik utánam? És miért nem mond semmit?
Már nagyon idegesítő volt a jelenléte, hiszen neki köszönhetően még azon sem tudtam gondolkodni, amiről kellene. Hogy mi a fene az a kadilman, és hogy irányította volna Davet? És hogy kaphatta volna el? … és száz meg száz megválaszolatlan kérdés, amitől már összeroppantam, mégis Erik zavart legjobban.
- Beszélnünk kell! – lépett mellém hirtelen, amikor újból a szállodai tábortüzet raktuk a srácokkal, és néhány segítőkész vendéggel.
Ráemeltem a tekintetem, majd hezitálva bólintottam egyet épphogy észrevehetően.
A farkas és a vámpírbarátaim megfeszültek, ahogy újból meghallották Erik hangját. Mereven minket kezdtek figyelni, talán néhányuk még remegett is az izgalomtól, hogy talán most megtudhatnak valamit.
Már szinte az erdő szélén jártunk, amikor hátrasandított a barátaimra, és valamit mormolt… valamilyen másik nyelven, én mégis jól értettem.
„Maradjatok itt.” – ezt hallottam a szájából, valami más nyelven.
A barátaim csodálkozása eltűnt hirtelen az arcukról, és folytatták a további munkájukat… mintha elbűvölte volna őket.
- Mit csináltál velük? – kérdeztem felháborodottan – Nem tűröm hogy irányítsd a barátaimat!
- Nyugodj meg! Én csak veled szeretnék beszélni, ezért küldtem őket a dolgukra. – mosolygott kajlán.
- Mégis hirtelen mi olyan fontos? – morogtam még mindig az indulataimtól felhevülten.
- Most talán választ kapsz a kérdéseidre.
- és mégis miért pont most? Már egy hete kérdezgetünk folyton, de egyre sem válaszoltál eddig, pedig egész héten volt rá alkalmad. Talán nem volt más dolgod, mint engem követni? – kiabáltam, és az új, meglepett arca kicsit rémült volt.
- Van miről beszélgetnünk – mondta ridegen, majd tovább ment be a sűrű erdőbe, tökéletes, halk, ámde átlagos tempóba.
Úgy úszott a fák mellett, mintha csak szellem lenne. Vörös palástja alig-alig érintette a talajt, vállig érő, barna haja pedig lobogott, ahogy sétált előttem.
A férfi úgymond tökéletesnek volt mondható, helyes, vékony arc, hatalmas barna, meleg szemek, puha- legalábbis annak látszó – ajak, magas, kidolgozott test. Egy igazi álompasi, aki az ilyen srácokra bukik.
Egy halk kuncogást hallottam felőle, majd hátranézett a válla felett mosolyogva egy pillanatra, viszont nem állt meg, és rögtön előre is nézett.
Ebbe meg mi ütött? – kérdeztem szimplán magamtól, majd a semmiből eszembe-jutott az a bizonyos éjszaka, amikor először láttam őket.
BASSZUS! Áhh ez olvas a gondolataimban!
- Héé! Ez pofátlanság! Annyira nem ér egy lány gondolataiban fürkészni! – küldtem felé egy gondolatot, aztán megállt hirtelen.
Szemmel kikerekedve fordult meg… olyan ijesztő arca volt, hogy el is sikítottam magam rögtön.
- De hogy a fenébe? Én mindent megtiltottam neked! Hogy a francba vagy képes a gondolataimhoz nyúlni? – kérdezte rémülten.
- Mi… mi van? Még hogy megtiltani! Cöhh… na meg mit nem! Tudod amit megtiltanak azokat a legjobb csinálni! Na meg amúgy is… mi vagy te, hogy nekem parancsolgass?
- Kérlek szépen én Erik herceg vagyok! Sokkal magasabb rangom van, mint neked!
- Ó igen? És mégis hol vagy uralkodó?
- Abban a világban ahol magunkfajták élnek!
- Háh! Akkor ezt megszívtad, mert itt az diktál, aki erősebb a másiknál!
- Akkor sajnos itt is én vagyok a király!
- Ne merészeld bemocskolni a Földet a magadfajta férgekkel! Nagyon ajánlom hogy vagy most rögtön tűnj el vagy alkalmazkodj a föld törvényeihez!
- Miért alkalmazkodjak hozzá, amikor ti sem alkalmazkodtok?
- Mi igenis alkalmazkodunk! Az átváltozásunk megmagyarázható, viszont az, hogy a föld felett lebegsz szárnyak nélkül… na ebből bújj ki!
- Honnan a fenéből tudod megmondani, hogy én hol vagyok és hogy járok? Hiszen nem is láthattad ebben a sötétben hogy hogy közlekedek, és a városban sem láthattál, mégis tudtad, hogy ott vagyok… ráadásul a városban azt sem tudtam elérni, hogy kiderítsem, hogy tudsz e rólam. Mi a fene vagy te?
- Ezt én kérdezhetném! Hiszen olyan vagyok mint ti!
A feszültség minden egyes mondattal nőtt, és a szél is felkerekedett körülöttünk hirtelen megmagyarázhatatlan módon, ámde le kellett állnunk, így hát Erik a következő válasz előtt hezitált kicsit.
- Az egy dolog, hogy olyan vagy mint mi, és tényleg… tényleg minden képességet lassan eltanulsz de… ez túl gyors. Neked nem kellene olyanokat tudnod, hogy információküldés, és energiaérzékelés. A gondolatolvasás már úgy ahogy lassan tanulgathatnád, de… ezt nem értem… miért vagy olyanokra képes, amire amúgy hetekig kéne gyakorolnod? – kérdezte kétségbeesetten
- Nem tudom… talán mert az előtt farkas voltam… - mondtam már én is lehiggadva – tudod… nekem ezt az energiaérzékelést, vagy hogy is mondtad… szóval ezt a valamit ki kellett tanulnom, hogy egyedül szembe tudjak szállni az ellenséggel… a gondolatolvasást, pedig Edwardtól nyertem el azt hiszem. Ő is képes erre, ez a különleges képessége… Azt pedig onnan tudtam, hogy lebegsz, mert nem hallottam, ahogy a lábaid alatt recsegne a talaj… tudod nem hiába rohangáltam hetekig az erdőben farkasként.
Percek alatt olyan közel került hozzám amint befejeztem a mondatot, mintha meg akart volna csókolni, és olyan mélyen nézett a szemembe, mint még eddig senki sem nézett.
Erős, akaratos tekintete volt… mintha rám akart volna erőltetni valamit, valami nagyon fontos dolgot. Igazi uralkodó, ez nem vitás, majd a hideg tekintetből lágy, kedves, szomorkás szemek lettek, és az arca is ellágyult, és ahogy nézett rám.
Az arcom égett… és nem csak a forró leheletétől, hanem magától a közelségétől… teljesen elcsavarta a fejem, hatással volt rám, ez az arc, még ha én nem is az effajta fiúkra bukok.
Elfogott a kíváncsiság… vajon most hatást gyakorol rám, vagy csak játszik velem. Muszáj volt megint megpróbálni… nem bírtam ki, annyira kíváncsi lettem, mit is akar tőlem, ígyhát megtettem… koncentrálni kezdtem, és próbáltam kiolvasni azt, amit most a fejében forgat.
- Nem tudom… tényleg ő lenne? A nagy Fox? Ez a lány? Hiszen… nem lehet más csak ő… de akkor… - a szeme kitágult, és perceken belül kb öt méterrel arrébb volt mint én – Hogy merészeled?!
- És te?! Én nem vagyok a szolgád már bocsáss meg! És ki az a Fox?
- Az ne érdekeljen!
- ÓÓ Képzeld! Érdekel! – vágtam vissza flegmán – Követsz, a gondolataimban kutatsz, és más nyelven beszélsz a barátaimmal, és rögtön rád hallgatnak! Hallottál már a demokráciáról!?
- Nos bocsáss meg, de a mi világunkban ilyen nem létezik!
- Hát akkor te bocsáss meg mert az Én világomban vagy! És itt a demokrácia uralkodik, szóval nehogy azt hidd hogy hallgatni fogok rád egy percig is! Lehet hogy ott te vagy az úr, de törődj bele… itt nem a nevelésed szerint kell élni királyfikám! Itt mindenkinek saját akarata van, és maximum a főnöke irányíthatja az embert, de itt sem teljesen! Itt nem úgy táncolunk, ahogy mondják! Talán nálatok vicces a Marionett bábú, viszont nálunk sértő!
- Hohohó! Rendben! Nyugi! Állj le! Ne sértegesd az országom, és engem se! Nem szép dolog nálunk sem, ha szívják a vérét a másiknak. – mosolygott kedvesen, reménykedve, hogy veszem, hogy nekem adott igazat – Bocsáss meg! Viszont… szerintem itt is van olyan hogy magántulajdon.
- Úgy van! És egyenértékűség is! Itt bűn a lopás, így hát annyit veszel, amennyit adsz.
- Akkor én kérek elnézést a felháborodásért – vigyorgott.
Milyen érdekes… teljesen megváltozott azzal, hogy lehordtam, pedig ez nem igazán az én stílusom. Mosolygott, és sokkal közvetlenebb lett. Mintha már ezer éve ismernénk egymást…
Újból elmosolyodott… majd lehajtotta a fejét, és az után, ahogy rám nézett…
Teljesen belém áramlott valami furcsa érzés. Nem bevésődés… csak hasonló… de mintha nem is az én érzelmeim lennének, hanem valaki másnak szánták volna… mintha csak úgy átfutott volna a testemen, és egy mögöttem lévő személynek küldenék, viszont ott nincs senki.
- Huh… ez mi volt? – kérdeztem, amint meg tudtam szólalni.
- Szoffy! Kérezhetek valamit?