Prológus

Részlet a "Mit titkolsz előlem?!" c. fejezetből

”Minden ugyanaz volt… az erdő… a fák… Az egész álom azzal kezdődött, hogy megérkeztünk, és összeismerkedtem Jacobbal… igen! Ott is ugyan úgy hívták, mint a többieket… igaz mások voltak, de mégis ugyan azok. Rengeteget tekeregtünk kettesben, és sok mindenre rájöttem… mint például arra, hogy vérfarkas, úgy mint Sam, Embry Seth és az a kis indián csapat akikkel folyton együtt lógok. Mindenki ugyan úgy volt benne az álmomban… kivéve Billyt. Őt tolószékben ismertem meg… kedves ember volt, bár vele az elején nem sokat találkoztam. Ők mind farkasok voltak, és egy dolog miatt védtek minket… a vámpírok ellen. Az egész faj azért volt, hogy a vámpírok ne tudjanak minket megtámadni… minden farkas csak a védelmünkre szolgált.

Majd egy nap… érdekes álmaim lettek… Jacobbal voltam… szerelmesek voltunk, és minden olyan… olyan más volt. Rá pár nappal én is farkassá változtam. Fehér farkasként szeltem át az erdőt… és Jacobbal nem sok kellett, hogy az álmaim valóra váljanak… az egyik este épp ezért volt kialakítva… hogy minden megtörténjen, de… a bevésődés mindent megváltoztatott.

Tudod… a farkasoknál van egy bizonyos érzés, ami felülkerekedik a szerelmen… nos… Jacobhoz is elért ez az érzés, épp amikor a csóknál jártunk egy női sikítás mindent megzavart, és megváltoztatott. Amint meglátta Mirandát rögtön bevésődött, és innen kezdődik az én utam. Egyedül maradtam.

Nem voltak társaim, hisz mind annyira örültek Mirandának, mint a farkuknak. Hetekig egyedül őriztem egész La Pust… sokszor támadtak meg… és volt, amikor már halálvágyat is éreztem.

Egyik nap ahhoz a sziklához mentem, ahol tisztán látszik egy öbölből, ahogy a nap találkozik az óceánnal… le akartam ugrani. Meg akartam halni annyira szenvedtem, hisz egyedül voltam… ekkor jött képbe Billy. Ő húzott vissza, hogy ne fosszam meg magam az élettől, és ő volt az, aki újból visszaadta nekem a reményt, hogy még van, aki mellettem áll. Másnap ismertem meg azokat az ellenségeimet, akiket barátommá fogadtam. A Cullen család vegetáriánus vámpírként szobrozott Forks területén, és ők voltak az úgymond új barátaim. Végre visszatért szinte minden a normális kerékvágásba, de Billy nem hagyta annyiban, hogy a farkaskák egymagára hagytak egy kölyköt, aki még most tanult, így visszatértek, de titkokat rejtegettem, és nem tudtam már ugyan úgy köztük lenni, hisz farkasként egymás gondolataiba láttunk. Tudtunk mindent… és én olyan titok örzője voltam, amit a farkasok nem engedhettek meg maguknak. Bella Swant vámpírrá változtatták, és a megállapodás, miszerint eltűrjük magunk mellett őket szertefoszlani látszott, de nem hagytam magam, és csaknem halálos sebet ejtettem a vezéren, hogy őket védjem, hisz ők velem voltak, míg a társaim nem.

Magányosan éltem, amíg barátúknak mondtak… ezt neveztem én magányos barátságnak.

Nagy nehezen rá is vettem őket, hogy hagyjuk békén őket, és éljünk velük békébe, és minden folytatódott a normális kerékvágásba, míg bele nem untak, és újból magamra hagytak.

Pár hét telt el egy újabb vámpírtámadás előtt… ámde az mindenkin sebet ejtett.

Akkor volt az, hogy először elvesztettem Billyt, és nem tehettem ellene semmit. A vámpírt a véremmel öltem meg, ámde az én vérem is változott. A farkasok visszatértek ez után a tragédia után, de én már nem voltam az, aminek születtem. Az életemet már-már az égen éltem, hisz a kémiai vegyülés ezt váltotta ki a farkas énemből. Főnixként éltem búsan… megint egyedül, még ha ők vissza is tértek, hisz ő volt a legjobb barátom. Megmentett a haláltól… még ha én nem is tudtam az övére vigyázni. Igazán figyelhettem volna jobban, még ha egyedül is voltam.

Nem sokkal ez után jött annak a vámpírnak a társa, aki nem volt más mint Dave. Utálnom kellett volna teljes szívemből, de az élet őt választotta ki nekem, és a főnix alakom talán erősebb érzelmekkel táplálta a bevésődést, így nem tudtam rá haragudni.

A csapat újból kezdett összeállni. Amit Billy tett… azt nem lehet felülmúlni. Nem csak megmentette… megváltoztatta a keserű életemet, és a farkaskák immáron rám hallgattak, mint legerősebb lény… hisz farkasként hetekig éltem egyedül, és tartottam a frontot. Nem esett bántódása senkinek… csak egy embernek, de ők tudták jól… még ha én úgy is vélem, hogy nem az én hibám.

Egy tábortüzes bulin lett vége mindennek. Dave karjaiban feküdtem… boldog voltam, hisz az a kis csapat újból összeállt, és megint egy falka voltunk, még ha a vegetáriánus vámpírok jobban csatlakoztak a köreinkhez.

Másnap arra ébredtem, hogy egy kocsiban vagyok, és újraélem ugyan azt a napot, amikor megérkeztünk. Sokszor kívántam azt, hogy bárcsak egy álom lenne az a sok szenvedés… de mindez pont akkor következett be, amikor ez eszembe sem jutott volna. „ – csak meséltem és meséltem… nem álltam meg egy percre sem, és ő mindvégig hallgatott csendben.